mi mindig búcsúzunk

"mondom néktek: mi mindig búcsúzunk. az éjtől reggel, a nappaltól este, a színektől, ha szürke por belepte, a csöndtől, mikor hang zavarta fel, a hangtól, mikor csendben halkul el. minden szótól, amit kimond a szánk, minden mosolytól, mely sugárzott ránk, minden sebtől, mely fájt és égetett, minden képtől, mely belénk mélyedett. az álmainktól, mik nem teljesültek, a lángjainktól, mik lassan kihűltek, a tűnő tájtól, mit vonatról láttunk, a kemény rögtől, min megállt a lábunk.
mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz. elfut a perc, az örök idő várja, lelkünk, mint fehér kendő, leng utána. sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj, hidegen hagy az elhagyott táj, - hogy eltemettük: róla nem tudunk. és mégis mondom néktek: valamitől mi mindig búcsúzunk."