'Szerette az egyedüllétet, de végtelelnül magányos lett. A magány katonája, ennyi. A hírnév: árulás. Rögeszméje lett ez is, mint az igazság, meg a divatjamúlt pózok, melyekben hitt, melyeket ezért naponta magára öltött. Amit ő őszinte, nyílt mosolynak hitt, az a világon gúnyoló vigyorként ült az arcán. Ha üres szemmel, közömbösen hallgatott valakit, az gyakran így szólt, látod, ez a baj veled, most is gondolsz valamire.
A világ rettegett tőle, mert igaza volt, mindig, kérlelhetetlenül, ezért rettegtek tőle, és gyűlölték.
Ha legalább azt tudták volna, hogy ő is téved.... De azt csak ő tudta.'
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése