Bármi történik, nem azért történik-e, hogy nekünk
hasznunkra váljon, hogy minket tápláljon, legyen bár mocsok vagy maga a csodálatosság? Még a szeretet
halála is táplálja a lelket, ilyenformán mégis mit jelent
a „gonosz” fogalma? Létezik-e gonosz a tétlenség
bűnén kívül? Nem káromlom Istent, ha azt állítom, az
élet ajándéka értéktelen vacak, sőt, úgy szolgáljuk
legjobban Őt, ha nem mondunk köszönetet, köszönni,
köszönni folyton és folyvást – nem – de
továbbgondolni az Ő ajánlatát – és ti mégsem ezt
teszitek, én azt hiszem, ha én volnék Isten,
belefáradva... vagy nem is, heves szavakkal
kijelenteném, hogy az emberek mennyire keveset
kezdenek a tőlem kapott lehelettel, minden
lélegzetvételük puszta önismétlés, istenítik a
hazugságot, még ébren is alszanak, miért alkottam őket
ilyenné, valahol hibáztam, undorítanak, ti nem érzitek,
hogy Isten iszonyodik?
Ha nem vétkeztem volna, hogy szólhatnék hozzátok,
kik szintén vétkeztetek, de talán még csak
gondolatban? Ha nem ismerném a kegyetlenséget,
hogy ismerhetném a könyörületet, hisz ezek a lélek
kettős pillérei? Ne fogjátok meg egymás kezét csupa
hamisságból, ne higgyétek, hogy sokan összeverődve
túl tudjátok kiabálni Isten sóhaját, nem, nem szabad,
hogy elhallgasson fülünkben az isteni kétségbeesés
hangja, tanuljunk Júdástól, kinek az evangéliuma nincs
lejegyezve, tanuljunk tőle, aki egyedül állt a világban,
mert nem, Júdás nem árulta el Krisztust és nem volt
romlott, nem, Júdás kegyetlen volt, mert tudást akart
szerezni, és Júdás nélkül nem lett volna feltámadás,
mert létezik a Szépség, Kegyetlenség és Tudás
hármassága, egy hármas rend a Sóhajtozó Isten
szolgálatában, most úgy szólok hozzátok, mint
tanácsadótok, kinek fájdalmában megláthatjátok a
szépséget, én a saját szépségemet dicsérem, dicsérjétek
ti is a magatokét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése