Egyszerre minden megváltozott, a hang, a légkör, nem tudni, mit gondoljon és kire hallgasson az ember. Mintha egész életében kézen fogva vezették volna, mint a kisgyereket, és most hirtelen elengedték volna, eredj, tanulj meg egyedül járni. És senki a közelben, se hozzátartozók, se tekintélyek. Ilyenkor arra vágyik az ember, hogy a legfontosabbra hagyatkozzon, az életerőre vagy a  szépségre vagy az igazságra, hogy azok, ne pedig érvényüket vesztett emberi szabványok irányítsák, totálisan és irgalmatlanul, totálisabban, mint valaha a letűnt és felszámolt békés, megszokott életben.

- Borisz Paszternak: Zsivago doktor -